Esztert Juci által ismertem meg. Pontos, precíz, céltudatos személyiség.  Bár ritkábban találkozunk, mint szeretnénk, kitartása és teljesítménye arra sarkal, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Hálás vagyok, hogy megismerhettem, nagy húzóerő az ő példája! Ismerjétek meg ti is!

Sziasztok! Vörös Eszter vagyok, 28 éves. Foglalkozásomat tekintve gyógytornász vagyok – koraszülöttekkel és gyermekekkel foglalkozom, illetve a Sportlótenyésztő Egyesület irodavezetőjeként tevékenykedem. Ezen sorok egy nagyon kedves ismerősöm, Zsófi felkérésére születtek, akinek kitartása és akaratereje példaértékű s remélem ezzel is támogatni tudom célja elérésében. 🙂

A sport és a mozgás kislány korom óta központi helyet foglal el az életemben. Ovis koromban a jazz-balettel indult minden, majd következett 9 év röplabda. Heti 3 edzés, ezen felül heti 1-2 meccs, pénteken és hétvégén pedig kupák.

Egy tavaszi napon az egyik barátom – Menyus – megkérdezte, volna-e kedvem elmenni velük táncolni. Épp akkor indult egy kezdő tanfolyam s higgyek neki, jó móka lesz… Nem is sejtettem, milyen lavinát fog elindítani. Egyik fellépés után jött a másik, bemutatók, táncgálák és formációk sokasága következett. A középiskola alatt már hetente 4szer táncoltunk napi több órát, különóráztunk, a hétvégék a fellépésekről és a versenyekről szóltak – az egyetem alatt ez csak tovább fokozódott. Kiegészítő tréningként balettoztunk, jazz és modern tánc órákra jártunk. A csillogó – rojtos – fodros – merészen díszített és kivágott ruhák rabjává váltam. 13 évig tartott ez a szenvedély, melynek egy sérülés vetett véget…

Hogy miért is írtam le mindezt? Azt gondolom, a sport sok mindenre megtanít. Kitartás, küzdelem és akaraterő nélkül elvesztél… Lehetett rossz kedvem, nem sikerült valami a suliban vagy épp megbuktam egy vizsgán az egyetemen, a sportból tudtam energiát meríteni. S a táncnak köszönhetően egy átlagosnak nem nevezhető barátsággal is gazdagabb lettem.

Most mi a helyzet a sporttal? A versenytáncot egyik napról a másikra kellett abbahagynom. Sok mindent kipróbáltam, de nem találtam nekem való mozgásformát. Nem volt elég nagy az intenzitás, nem mozgatott át eléggé és nem fáradtam el. Elkezdtem Rubint Réka óráira járni, az ő tornája legalább erősít-gondoltam. Heti1-2 alkalommal indultam, de gyorsan elértem az 5 edzést. Kb. másfél éve vettem egy futócipőt… óvatos bevezetés után ma már gond nélkül megy a 10-15 km. S ha mindez nem lenne elég: a legújabb elfoglaltság a TRX. 🙂 A 3 mozgásformát folyamatosan váltogatom, minden héten másik dominál.

Ennél a résznél szoktam megkapni: „persze, neked könnyű, amúgy is vékony vagy!” vagy „te könnyen beszélsz, mindig is sportoltál!”. Igen, nekem valóban könnyebb, mint másoknak… 2 munkahelyem van, napi 12-13 órát dolgozom, korán kelek – későn fekszem és hétvégente is gyakran dolgozom. Kereshetném én is a kifogásokat: fáradt vagyok, nincs kedvem este elmenni a konditerembe, rossz/nehéz napom volt, minek is kellene mozognom, vékony vagyok. Aki ezt teszi, nem is tudja milyen szegényes gondolkodású és mennyi mindenről marad le. Sportolás közben minden gondomat/problémámat elfelejtem, kikapcsol és feltölt egyszerre. Sokszor engem is kísért a lustaság, de olyankor még büszkébb vagyok arra, hogy végigcsináltam az órát.

Ami szerintem mégis a legfontosabb: csak magad miatt csináld!!! Mindig lesznek olyanok, akik el akarnak téríteni az útról. Csak az számít, hogy olyan sportágat válasz, amit élvezel és örömmel csinálsz. Amikor az edzés végén hatalmas mosoly ül az arcodra s elégedetten pillantasz a tükörbe, többé nem számít ki és mit mond…